Elindultunk

fulfillment szolgáltatás, webshop logisztika

Elindultunk!

Kisebb káosz közepette, de tegnap terv szerint elindult a Fullpost párkányi raktározó és csomagoló központja, amely webshopoknak nyújt logisztikai szolgáltatásokat (fulfillment). Kezemben tartom a legelső becsomagolt küldeményt. Az első nap mintegy 200, másnap 300 csomagot csomagoltunk  és indítottunk útjára ügyfeleink vevői számára.

Köszönöm kollégáimnak a fáradtságot nem ismerő hozzáállásukat és hősies helytállásukat. A nap elején sokminden még nem úgy működött ahogy elképzeltem, de a MUFIS programozói mesterien bemutatták, hogyan lehet egy versenyautón menet közben kereket cserélni, így a nap végére már jól muzsikált a rendszer, tudtunk serényen dolgozni.

Köszönöm nektek Merci, Dávid, Tamás, Csaba, valamint a képen nem szereplő, de a háttérben serényen tevékenykedő Andrisnak és Petinek, hogy számíthattam rátok ennek az új projektnek a sikeres beindításában! Köszönöm feleségemnek is, hogy az utóbbi másfél hónapban lelkileg támogatott, elviselte a fejemben kattogó fogaskerekek zaját, és tevékenyen is segített a cég elindításában!

Gyetven Miklós, 2022.06.16.